Intel: 2026-ban a leszállított PC-k 50%-a AI PC lehet

Megjelenés dátuma:

Az Intel japán részlegének vezetője, Makoto Ohno a napokban több figyelemre méltó kijelentést tett, amelyekről a ITmedia számolt be. A szakember szerint 2026 kulcsfontosságú év lehet az AI PC-k számára: most dőlhet el igazán, hogy a koncepció tartós piaci sikert arat-e, vagy csupán átmeneti trend marad. Ohno úgy véli, az idei évben leszállított számítógépek mintegy fele már az AI PC kategóriába tartozhat, ami jelentős előrelépést jelentene a korábbi arányokhoz képest.

Az Intel szerint AI PC-nek azok a rendszerek számítanak, amelyek rendelkeznek dedikált NPU-val (neurális feldolgozó egységgel). Ez a hardver lehetővé teszi, hogy a különféle mesterségesintelligencia-alapú feladatok helyben, felhőszolgáltatás igénybevétele nélkül fussanak le, ami teljesítmény- és adatvédelmi szempontból is fontos előnyt jelenthet. A Microsoft korábban úgy határozta meg, hogy azok az NPU-k, melyek legalább 40 TOPS számítási teljesítményre képesek, az úgynevezett Copilot + PC kategóriába tartoztnak. Ehhez számos AI-funkciókat kínálnak, köztük a sok vitát kiváltó Recall funkciót.

A japán vezető arra is kitért, hogy az AI PC-k vonzereje várhatóan nem elsősorban a mesterséges intelligenciás funkciókban rejlik majd. Véleménye szerint a vásárlók számára sokkal kézzelfoghatóbb előnyt jelent a hosszabb akkumulátoros üzemidő, amit az új generációs, hatékonyabb és jobban optimalizált lapkák tesznek lehetővé. Jó példa erre a januárban bemutatott Panther Lake, amely szintén az energiahatékonyság javítását célozza.

A Intel célja egyértelmű: azt szeretnék, ha az AI PC rövid időn belül nem külön kategória, hanem alapértelmezett választás lenne a PC-piacon. A vállalat arra számít, hogy ezek a konfigurációk gyorsan jelentős piaci részesedést szerezhetnek, akár asztali számítógépekről, akár notebookokról van szó. Jelenleg ugyanakkor a fogyasztók inkább prémium termékként tekintenek az AI PC-kre, amin a gyártó minél előbb változtatni szeretne.

Ehhez elengedhetetlen lesz a költséghatékonyabb SoC-ok és processzorok megjelenése, hogy az NPU-val felszerelt megoldások az olcsóbb árkategóriákban is elérhetővé váljanak. Emellett kulcsfontosságú a szoftveres ökoszisztéma bővítése is: növelni kell azon alkalmazások számát, amelyek valóban kihasználják az NPU-k képességeit. A funkcióknak ráadásul valós, mindennapi előnyt kell kínálniuk, hogy a vásárlók tudatosan az AI PC-k mellett döntsenek ne pusztán azért, mert ezek számítanak a legújabb fejlesztésnek.

Forrás: iPon

Süti beállítások

Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..